A korábbi szabályozás alapján az iskolaszövetkezeteknek nem volt törvényi felhatalmazása arra, hogy a tagjaik feletti munkáltatói jogokat átengedjék megrendelőiknek. Ezért ha a munkaügyi ellenőrzés azt tapasztalta, hogy a megrendelő közvetlenül utasítja, ellenőrzi a „diákmunkásokat”, úgy tiltott munkaerő-kölcsönzést állapított meg. Mivel azonban életszerűtlen volt az, hogy az iskolaszövetkezet képviselője útján irányítsa a munkavégzést a megrendelőnél, ezért 2011 nyarától az 1992. évi Mt. az iskolaszövetkezetek számára is lehetővé tette a munkáltatói jogkör átadását. Ezt a megoldást veszi át a hatályos szabályozás is.

Mivel az iskolaszövetkezet megrendelője – a törvény szóhasználatában: a szolgáltatás fogadója – utasítási jogot gyakorolhat, ezért bizonyos körben munkáltatói felelőssége is van (pl. a munkavédelemben). Ahogy a kölcsönzésnél is láttuk, a megosztott munkáltatói pozíció megkívánja a „két munkáltató” szoros együttműködését, amit a törvény kifejezetten is előír.

Az 1992. évi Mt.-hez képest fontos újdonság, hogy az alapvető munka- és foglalkoztatási feltételek tekintetében a diákmunkások egyenlő bánásmódra jogosultak a megrendelő egyenlő értékű munkát végző (összehasonlítható), saját munkavállalóival. Ahogy a munkaerő-kölcsönzésnél láttuk, a munkabér és egyéb juttatások tekintetében is biztosítani kell az egyenlőséget. Míg azonban munkaerő-kölcsönzésnél bizonyos esetekben az egyenlő bér elve alól kivételt lehet tenni, ilyen lehetőség az iskolaszövetkezeti munkaviszonyban nincs. Tehát, a diákmunkás az első naptól ugyanazokra a juttatásokra jogosult, mint a vele egyenlő értékű munkát végző „belsős” alkalmazott a megrendelőnél. Az egyenlő bánásmód szabályainak betartásáért az iskolaszövetkezet és a megrendelő egyetemlegesen felel, azaz mulasztás esetén a munkavállaló igényét döntése szerint bármelyikükkel szemben, teljes összegben érvényesítheti.