Rendkívüli munkavégzésről, azaz túlmunkáról beszélünk, ha a munkavállaló a rendes munkaidejét meghaladóan, munkaidő-beosztásától (pl. napi 8 óra) eltérően, munkaidőkeret alkalmazása esetén pedig azon felül végez munkát. Emellett az ügyeletben történő, valamint a készenlét alatt elrendelt munkavégzés azon része is rendkívüli munkavégzésnek minősül, amely az első munkavégzési helyre érkezéstől az utolsó munkavégzési helyen történő munkavégzés befejezéséig tart.
Szerbia és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) megállapodott abban, hogy a balkáni országban emelhetik a nyugdíjakat és a béreket 2011 elejétől - közölte szerdán a nemzetközi pénzügyi szervezet.
Korábbi írásainkban már foglalkoztunk az egyszerűsített foglalkoztatással, a következőkben ezt egészítjük ki három apró momentummal.
Az egyes gazdasági és pénzügyi tárgyú törvények megalkotásáról, illetve módosításáról szóló 2010. évi XC. törvény (Módtv.) – a kihirdetését követő 3. naptól – 2010. augusztus 16-i hatállyal módosította a társasági adóról és az osztalékadóról szóló 1996. évi LXXXI. törvény (Tao. tv.) – társasági adó mértékéről rendelkező – 19. §-át, illetve az új szabályok év közbeni bevezetése miatt beiktatta a 29/K. § szerinti külön előírásokat a 2010. adóévi adókötelezettség meghatározására.
A cafeteria népszerűsége a magasabb adóterhek ellenére sem csökkent, s bár évek óta része bérezési, motivációs rendszereknek, mégis számos tévhit van a béren kívüli juttatások rendszerével kapcsolatban.
Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) július 26-a és augusztus 22-e között hét társhatósággal együttműködve végzett ellenőrzéseket a jelentősebb nyári rendezvényeken, fesztiválokon és vásárokon.
A különféle adók és járulékok fizetése során nem csupán késedelmes fizetésbe eshetünk, hanem könnyen hibázhatunk is például az adó elutalásánál. Ekkor sok esetben az adózók véletlenül az állami adóhatóság téves számlájára utalnak, melynek következtében egyes adónemekből túlfizetésük lesz, másoknál meg hátralékuk keletkezik.
Tizenöt nap betegszabadság után táppénzre jogosult a munkavállaló. De búcsút inthet neki, ha nem működik együtt az orvossal.