|
|
Hírek Az alacsony infláció és az adóváltozások miatt nőttek a reálbérek, de a bérkiáramlás üteme nem veszélyezteti az inflációs célt az MTI-nek nyilatkozó elemzők szerint. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán közölt adatai szerint idén január-márciusban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók átlagos bruttó keresete 2,9 százalékkal volt magasabb, mint a tavalyi első negyedévben, a családi kedvezmény figyelembevétele nélkül számított nettó átlagkereset 4,2 százalékkal nőtt egy év alatt. Hírek Tájékoztató arról, hogy ki minősül saját jogú nyugdíjasnak2013.05.23 11:00, Forrás: Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság Hírek Júniustól összesen ötmilliárd forintra pályázhatnak azok a fiatalok, akik vállalkozást akarnak indítani. 18 és 35 év közötti jelentkezőket várnak, akik fejenként három- és hatmillió forint közötti vissza nem térítendő támogatást nyerhetnek vállalkozásuk elindításához. A pályázatokat június 3-tól lehet beadni az Új Széchenyi Terv keretében. Hírek A parlament elé került a tavaly elfogadott és már részben életbe lépett új Munka törvénykönyvének korrektúrája, amely visszaadja a munkavállalóknak a korábban megszokott jogokat a szabadságolásban. Hírek Közeledik a szabadságok szezonja, és ez sok vállalkozás számára olyan “kellemetlenség”, amelyet túl kell élnie. Hírek A munkáltatónak joga van az alkalmazottat a már megkezdett szabadságáról is visszahívni. Igaz, csak komoly indokkal, és pótolnia kell a kiesett szabadnapot. Viszont ha önként foglalkozunk a munkánkkal a szabadnapunkon, az már a mi bajunk. Hírek Rugalmasabbá válik a lakhatási támogatás szabályozása, miután a kormány döntött a vonatkozó kormányrendelet módosításáról, a változások várhatóan már június elején hatályba lépnek - jelentette be Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatáspolitikai államtitkára. Hírek Brüsszel véleménye szerint Európa esélye az alacsony energia- és nyersanyagigényes gazdálkodás. Hírek Kisvállalati adóalany mentesülése a szakképzési hozzájárulási kötelezettség alól2013.05.21 15:00, Forrás: NAV Hírek Hosszas egyeztetéseket követően végül megszületett az országos bérajánlás a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fóruma monitoring bizottságában (VKF), azt egyelőre azonban még közölték a felek, hogy hivatalosan mikor írják alá az egyezséget. A megállapodásban az emelésről konkrét szám nem szerepel. Szakmai cikkek Az átalányadózó egyéni vállalkozó és a GYET-ben részesülő egyéni és társas vállalkozó járulékfizetése2013.05.21 13:00, Széles Imre Hírek A nyugdíjas évekre való felkészültség alacsony szintje egyre égetőbb problémát jelent világszerte, így Magyarországon is mind a döntéshozók, mind a munkáltatók, mind pedig a lakosság számára - állapítja meg az Aegon megbízásából 12 országban végzett kutatás. Hírek Tárki: a gyesen, gyeden lévők felének van olyan munkahelye, ahová vissza tud térni2013.05.21 11:00, Forrás: MTI Hírek Felhívás az adóhatóság által egyedi engedélyezési eljárásban jóváhagyott külföldi utas adó-visszaigénylő lapjának felhasználhatóságáról2013.05.21 10:00, Forrás: NAV Hírek
Az Európai Bizottság által a fiatalok munkanélküliségének enyhítése érdekében szorgalmazott ifjúsági garanciaprogrammal kapcsolatos ajánlást nem kötelező átültetni a tagállami jogrendszerbe, ennek ellenére tervezzük a foglalkoztatási jogszabályok egyes rendelkezéseinek módosítását a végrehajtás érdekében − válaszolta a Napi Gazdaság érdeklődésére a Nemzetgazdasági Minisztérium.
|
|