Az adótörvények változásaival a cégek legelőször a kilépő dolgozók kapcsán találkoznak. Egy január 3-án kilépő dolgozó három januári napjára már a 2010-es adó- és járulék szabályokat kell alkalmazni. Mi változik, hogyan és miért?
Az adótörvényekre legalább 45 napos felkészülési időt kell hagyni. Ez viszont
- úgy tűnik - nem vonatkozik a rendeletalkotókra. 2009. december 30-i
kihirdetéssel ugyanis hatályon kívül helyezték a munkanélküli járadék
megállapításához szükséges igazoló lapról szóló 4/1997. MüM (Munkaügyi
Minisztérium) rendeletet és megalkották "az álláskeresési járadék és
álláskeresési segély megállapításához szükséges igazolólapról" szóló a
34/2009. (XII.30.) SZMM (Szociális és Munkaügyi Minisztérium) rendeletet. Így
a felkészülésre a rendeletalkotó meghagyta szilveszter napját. Ez azzal járt,
hogy a január elején állás nélkül maradók hiába siettek a munkaügyi
központokba. A munkaügyi központok "visszadobták" a 2009-es szabályok
szerinti igazolólapot.
Az igazolólapnak nem csak a jogszabályi háttere, hanem a tartalma is
jelentősen megváltozott. Fel kell rajta tüntetni például a munkáltató TEÁOR
számát is. Néhány fontosabb pontja:
16. A munkaviszony megszűnésének időpontját megelőző négy naptári
negyedév kezdőnapja (az időszak kezdete)
17. A munkaviszony megszűnésének időpontját megelőző négy naptári
negyedév kezdőnapjától a munkaviszony utolsó napjáig terjedő időszakban elért
munkaerő-piaci járulékalap összege (Ft)
A teljes cikket elolvashatja az adozona.hu oldalán:
Változások 2010: mire kellett egy nap alatt felkészülni?