Ma van 2024.03.29

Input:

A munkaviszony létesítését megelőző eljárás jogi keretei

2019.05.27, , Forrás: Verlag Dashöfer (http://www.dashofer.hu)

A munkaviszonyt a munkáltató és a munkavállaló egybehangzó akaratnyilatkozatukkal, azaz szerződéssel létesítik.

A leendő feleket már ekkor megilletik bizonyos jogok és terhelik bizonyos kötelezettségek, melyek részben munkajogiak, részben a személyiségi jogokra illetve az adatvédelemre vonatkozó szabályokból következnek.

A szerződéskötést megelőzően, a kiválasztási folyamat során, valamint a szerződéskötés előkészítésekor a munkavállaló személyes adatai a munkáltató tudomására jutnak. Ezeket a munkavállaló adja meg, önéletrajza, igazolványai, bizonyítványai vagy egyéb igazolások bemutatásával, vagy a humánpolitikai szervezet által lefolytatott kiválasztási eljárás eredményeként keletkeznek. A kiválasztás módszerei, a jelentkezők által végrehajtandó feladatok, a nekik feltett kérdések meghatározásakor a munkáltatónak az alábbi jogi keretekre figyelemmel kell lennie.

A munka törvénykönyve [2012. évi I. tv., Mt.] 10. § (1) bekezdése szerint a munkáltató a munkavállalótól olyan nyilatkozat megtételét vagy személyes adat közlését követelheti, amely a munkaviszony létesítése, teljesítése, megszűnése (megszüntetése) vagy e törvényből származó igény érvényesítése szempontjából lényeges.

Releváns továbbá az Mt. 9. § (2) bekezdése is, mely szerint a munkavállaló személyiségi joga akkor korlátozható, ha a korlátozás a munkaviszony rendeltetésével közvetlenül összefüggő okból feltétlenül szükséges és a cél elérésével arányos. A személyiségi jogok tekintetében a Polgári Törvénykönyv [2013. évi V. tv., Ptk.] irányadó, ide tartozik a testi épséghez és az egészséghez való jog, a személyes szabadság joga, az emberi méltósághoz