Nepstupn dokument, nutn pihlen

Csak regisztrált felhasználóknak hozzáférhető tartalom!

 

Ehhez a dokumentumhoz ingyenes a hozzáférés, de csak regisztrált felhasználók számára lehetséges.

 

A dokumentum nézőképe:

Változik a Munka Törvénykönyve 2007. április 1-jétől I. rész

2007.03.29, , Forrás: Saját forrás

2007. április 1-jével módosult a Munka Törvénykönyve. Már vártuk a jogszabály megjelenését. Sajnos kicsit nehezen érthető – mindig is az lesz -, hogy miért kellett várni az utolsó pillanatig a módosítás megalkotásával, hiszen a változás alapvetően az Alkotmánybíróságnak a szabadság kiadásával kapcsolatos hatályon kívül helyező véleményén alapul. Azt pedig már régóta tudtuk, tudták „fenn” is.

A leginkább várt rendelkezés az volt, hogy mi legyen a szabadságok kiadásával? A Munka Törvénykönyve alaprendelkezése továbbra is az marad, hogy a szabadságot esedékességének évében kell kiadni. Ettől két esetben lehet eltérni.

Egyrészt, a munkáltató kivételesen fontos gazdasági érdek, illetve a működési körét közvetlenül és súlyosan érintő ok esetén a szabadságot legkésőbb az esedékesség évét követő év március 31-ig, kollektív szerződés rendelkezése esetén az esedékesség évét követő év június 30-ig adja ki, ha az esedékesség éve eltelt.

Másrészt, maradt a rendelkezés, miszerint a munkavállaló betegsége, illetőleg személyét érintő más elháríthatatlan akadály esetén a szabadság kiadását az akadály elhárulását, megszűnését követő 30 napon belül

Ingyenes hozzáférés csak a regisztrált felhasználók számára lehetséges.

Már regisztrált felhasználó? »

Még nem tag? » INGYENES REGISZTRÁCIÓ


 

Annak érdekében, hogy az Önnek legjobb olvasási élményt nyújthassuk oldalunkon, cookie-kat használunk. A cookie-król, illetve használatukról részletesebb információkat a következő linken találhat: ide. Amennyiben a "folytatás" gombra kattint, vagy tovább használja oldalunkat, Ön tudomásul veszi a cookie-k használatát.