Az egyéb járandóságok között elsősorban a felmentési időre járó munkabér, illetve a végkielégítés jöhet szóba.

A felmentési időre járó díjazás megállapításánál a felmondási időből kell kiindulni. Ez legalább harminc nap, az egy évet azonban semmiképpen nem haladhatja meg.

A harmincnapos felmondási idő a munkáltatónál munkaviszonyban töltött
-három év után öt nappal,
-öt év után tizenöt nappal,
-nyolc év után húsz nappal,
-tíz év után huszonöt nappal,
-tizenöt év után harminc nappal,
-tizennyolc év után negyven nappal,
-húsz év után hatvan nappal
meghosszabbodik.

Fenti felsorolás a törvényi minimumot tartalmazza, ettől akár a kollektív szerződés, de a felek megállapodása is kedvezőbb mértéket állapíthat meg.

A felmondási idő számításánál az adott munkáltatónál eltöltött időt kell alapul venni azzal, hogy ha a munkaviszony 1992. július 1-je előtt áthelyezéssel jött létre, akkor korábbi jogviszonyát is figyelembe kell venni.

A munkáltató rendes felmondása esetén köteles a munkavállalót a munkavégzés alól felmenteni. Ennek mértéke a felmondási idő fele, de a munkáltató természetesen a felmentési idő teljes tartamára is felmentheti a dolgozót a munkavégzés alól.

A munkavégzés alól a munkavállalót - legalább a felmentési idő felének megfelelő időtartamban - a kívánságának megfelelő időben és részletekben kell felmenteni.

A felmentési idő tartamára a munkavállalót átlagkeresete illeti meg. Nem illeti meg átlagkereset a munkavállalót arra az időre, amely alatt munkabérre egyébként sem lenne jogosult.

Ha a munkavállalót a felmondási idő letelte előtt a munkavégzés alól végleg felmentették és a munkabér fizetését kizáró körülmény a munkavállalónak a munkavégzés alóli felmentése után következett be, a már kifizetett munkabért visszakövetelni nem lehet. A felmentés tartamára kifizetett átlagkereset akkor sem követelhető vissza, ha a munkavállaló a felmentési idő alatt munkavégzéssel járó jogviszonyt létesít.

A munkáltató rendes felmondása esetén, ha a munkavállaló a felmondási idő alatt munkaviszonyának megszüntetését a munkavégzés alóli felmentése előtti időpontra kéri, a munkáltató köteles a munkaviszonyt a munkavállaló által megjelölt időpontban megszüntetni. Ilyen esetben természetesen a felmondási időből még hátralévő időre a munkavállalónak természetesen munkabér nem jár, tekintettel arra, hogy a munkaviszonya a kért időpontban megszűnt.

A felmentési idő tartama alatt a biztosítás természetesen fennáll. Az erre az időszakra - előre - kifizetett díjazás esetében alkalmazni kell azt a szabályt, hogy a biztosítási kötelezettséggel járó jogviszony megszűnésére tekintettel, e biztosítási időnek a következő naptári évre áthúzódó időtartamára kifizetett, járulékalapot képező jövedelem után a nyugdíjjárulékot a kifizetés napján érvényes járulékfizetési felső határnapi összegének figyelembevételével kell megállapítani és megfizetni.

Személyi jövedelemadó szempontjából természetesen az egész összeget a kifizetés évére kell figyelembe venni.

A munkavállalót végkielégítés illeti meg, ha munkaviszonya a munkáltató rendes felmondása vagy jogutód nélküli megszűnése következtében szűnik meg.(Nem jár végkielégítés a munkavállalónak, ha legkésőbb a munkaviszony megszűnésének időpontjában nyugdíjasnak minősül.)

A végkielégítésre való jogosultság feltétele, hogy a munkaviszony a munkáltatónál a törvényben meghatározott időtartamban fennálljon. A végkielégítésre való jogosultság szempontjából figyelmen kívül kell hagyni
-a szabadságvesztés, a közérdekű munka, valamint
-a harminc napot meghaladó fizetés nélküli szabadság, kivéve a közeli hozzátartozó, valamint a tíz éven aluli gyermek gondozása, ápolása céljából igénybe vett fizetés nélküli szabadságidőtartamát.

A végkielégítés mértéke
-legalább három év esetén: egyhavi,
-legalább öt év esetén: kéthavi,-legalább tíz év esetén: háromhavi,
-legalább tizenöt év esetén: négyhavi,
-legalább húsz év esetén: öthavi,
-legalább huszonöt év esetén: hathaviátlagkereset összege.

A végkielégítés összege háromhavi átlagkereset összegével emelkedik, ha a munkavállaló
-az öregségi nyugdíjra, továbbá
-a korkedvezményes öregségi nyugdíjra való jogosultság megszerzését megelőző öt éven belül szűnik meg. Nem illeti meg az emelt összegű végkielégítés a munkavállalót, korábban már emelt összegű végkielégítésben részesült.

A végkielégítés járulékalapot képező jövedelem, utána nyugdíjjárulékot kell fizetni, de csak a kifizetés évére vonatkozó felső határnak megfelelő összegig. Egészségbiztosítási járulék (4%) alapját viszont nem képezi.

Példa

Egy munkavállaló utolsó munkanapja 2006. november 30.
Ekkor megkapja
-november havi munkabérét 600 ezer forintot,
-3 havi (2007. február 28-ig szóló) felmentési időre járó munkabérét 3 x 600 ezer = 1,8 millió forintot, és
-3 havi végkielégítését 1,8 millió forintot. 2006. október 31-ig elért keresete 5,5 millió forint volt.

A járulékfizetési kötelezettség a következők szerint alakul:

Társadalombiztosítási járulék:
XI. havi munkabér + felmentési időre járó munkabér + végkielégítés = 4,2 millió × 29%

Egészségbiztosítási járulék:
XI. havi munkabér + felmentési időre járó munkabér = 2,4 milló × 4%

Nyugdíjjárulék:
2006. évi felső határ: 365 × 17.330 = 6.325.450
2006 októberéig megfizetett nyugdíjjárulék: 5,1 millió × 8,5%
2006. évre még fizetendő nyugdíjjárulék a munkabér, illetve a decemberi munkabér valamint a végkielégítés összegéből: 1.125.450 × 8,5%

A 2007. január és február hónapokra jutó felmentési időre járó díjazás összegéből 59 × 17.330 = 1.022.470 × 8,5% Személyi jövedelemadó szempontjából a törvényben meghatározott mértékű, továbbá az állami végkielégítésnek egy hónapra eső részét és a levont adóelőlegnek ehhez kapcsolódó részét legalább annyiszor kell figyelembe venni, ahány teljes hónap a munkaviszony megszűnésétől az adóév végéig eltelik, de legfeljebb ahány hónapra vonatkozik a kifizetés. A fennmaradó végkielégítést és a levont adóelőlegnek erre eső részét, de legfeljebb az egy hónapra jutó összeg tizenkétszeresét a következő adóévben megszerzett jövedelemnek és megfizetett adóelőlegnek kell tekinteni. Amennyiben a végkielégítés teljes összege meghaladja az így számított értéket, a fennmaradó összeget és az ehhez kapcsolódó levont adóelőleget a munkaviszony megszűnését követő második évben megszerzett jövedelemnek és megfizetett adóelőlegnek kell tekinteni. A rendelkezés célja, hogy a végkilégítés "rendkívüli" összege ne "torzítsa" el az éves jövedelem összegét.

(Széles Imre)